A növénytakarót uralkodóan babérlevelűek alkották, mint például a Magnolia mirabilis (liliomfa). Babérféle a cserje méretű Laurus princeps, vagy az a tudományra új faj, amely Ipolytarnócról kapta a nevét (Litsea ipolytarnocense). Ezt az extrém babérlevelű flórát a nemzetközi szakirodalom külön csoportba sorolja, és „Florenkomplex Ipolytarnóc” néven tartja számon. Mindezek mellett még számos más ősi, ma már kihalt fajnak is szerepe volt a flórában, ilyenek: az Engelhardia orsbergensis (ősi diófaféle), Platanus neptuni (ősi platánféle), Cyclocarya cyclocarpa (ősi diófaféle), valamint egészen egzotikus növények is jelen vannak, mint például a Schefflera gaudini (ősi, trópusi borostyánféle). A pálmák közül egy legyezőpálma, a Sabal major és egy kúszópálma, a Calamus noszkyi játszott fontos szerepet. Ez utóbbi a liánszint kialakításában vett részt egy másik egyszikű növénnyel, a Smilax aspera-val együtt. A flóra igen változatos, gazdag volt, és csaknem kivétel nélkül ősi, melegigényes, ún. palaeotrópusi elemek alkották.